Tegnap mire hazaértem a munkából fáradt voltam, nyűgös, olyasmi érzés lehetett bennem, mint Tommy Gun-ban egy egész napos pornófilm forgatás után. Megcsörrent a telefonom, természetesen pont akkor, mikor már azt vizionáltam, hogy egy hatalmas ugrással belevetem magam az ágyamba, és átadom magam a csendnek, a nyugalomnak és a teljes relaxálásnak. Mondanom sem kell a vízió, vízió maradt.
- Akkor indulhatunk? – hangzott a telefonból a kérdés.
- Indulni mikor hová? – egy rossz érzés futott át rajtam, az alvásnak lőttek!
- Hát bátyámhoz, megígérted, hogy megmutatod a telefont!
Na igen, ilyen érzés lehet egy műgyűjtőben is, mikor a macskája lelöki a 600 éves Ming dinasztia beli vázáját.
Egy másfél óra elteltével már ott is voltunk kedves barátom bátyjának meleg családi fészkében. Itt kezdődött el az a folyamat, ami átalakította a gyereknevelésről alkotott képemet. Fiatalabb koromban elképesztő brutalitásnak tartottam testi fenyítéssel nevelni. Egyrészt a szülő csak magára haragítja a gyereket és már csak dacból is, azt fogja csinálni, amit nem kéne, másrészt a gyerek lelkének sem tesz jót, ha minden nap agyba - főbe verik.
Amit viszont ott láttam elképesztő volt!  Nevelési ideológiám totális megnyilvánulása és mégis elborzadtam tőle. A gyerekük 4-5 éves és azt kell, hogy mondjam ő az úr a háznál. Nem az apuka, nem az anyuka, a gyerek! Ha valami rosszat csinált, teszem azt szétdobálta a játékait, a műsoros dvd-t asztalcsiszolónak használta stb. a retorzió ennyi volt: - Balázska ne csináld! Persze Balázskát ez annyira érdekelte, mint egy részeg punkot a bkv ellenőr és nyugodtan folytatta tovább. Mikor megunta, következett, hogy dvd-t szeretne nézni. – Balázska most nem nézünk dvd-t! Ekkor a földhöz vágta magát és következett a hattyú halála, mondanom sem kell, 5 perc múlva már mindannyian egy boldog családként néztük az oroszlánkirályt, bár csak 10 percig, mert utána Balázska úgy döntött inkább szétrugdos és szétszabdos egy kartondobozt.
Hazafelé a buszon komolyan elgondolkodtam arról, hogy ha a gyereknek nem állítunk fel határokat még idejében, mi lesz vele idősebb korában? Ez a kisfiú 4 évesen már elég értelmes volt ahhoz, hogy felismerje, bármit megtehet, úgysem lesz semmi következménye, apa elmondja, hogy ejnye - bejnye aztán esetleg anyu is. Na és? Ez az ejnye – bejnye biztos olyan, mint a szeretünk Balázska! Tovább vidve a gondolatmenetet, én ha rossz voltam, vagy olyat szóltam amit nem kellett volna, bizony megkaptam a magam pofonját, és utólag visszagondolva örülök is neki, mert ezektől lehettem olyan ember, amilyen most vagyok. Nem vertek véresre, vagy nadrágszíjjal annyira, hogy ne tudjak leülni egy hétig, hanem kaptam egy szép tenyerest, hogy csengett tőle a fülem és elmondták, miért kaptam. Én pedig felfogtam, hogy ha még egyszer megteszem, kapok még egyet, ha nem akkor nem. Nyilván ha Balázska a kellő időben kapott volna egy jól irányzott pofont egészen más lenne a viselkedése, nekem mindenesetre az apja helyében lesült volna a bőr az arcomról, ha egy vendég előtt így viselkedik a gyerekem, mert úgy gondolom ez engem is minősít!
Mindenki úgy neveli a gyerekét, ahogy akarja, bizonyos határok között senkinek nincs ebbe beleszólása, de néha jó lenne feláldozni az elveket a racionalitás oltárán, mondván a gyerekemből embert szeretnék faragni, vagy egy elkényeztetett nagyszájú és tapintatlan parasztot?
Balázska! Kívánom neked, hogy ha más nem, legalább az élet neveljen meg!